Croome

 

Ma Valentin nap alkalmából végre újra kirándulni mentünk. Kezd már hosszú lenni ez a tél, nagyon nyomott a hangulat és a munkahelyi viszályok sem tesznek éppen jót a jó hangulattal. Már nagyon ránk fért.

Tegnap találtam 2 helyet, ami nyitva van, és nincs is veszélyesen messze. Végül a Croome house mellett döntöttem méghozzá azért, mert nem csak kávézó, de teázó, könyvesbolt, ajándékbolt és múzeum is tartozik hozzá.

Bevallom, ha ilyen házba jövünk, akkor nem gyakran érdekel a múzeum. A fontos infót megkapom a kiskönyvecskéből, amit minden házban megveszek vagy pedig az ott dolgozó önkéntesektől. Azonban a mai napon nagyon örültem, hogy a múzeumban kezdtünk.

Semmi kedvem nem volt. Látni akartam már a házat, sétálni akartam és azt a felszabadult érzést, amikor végre valami nagyon szépet látok. De érdekelt, hogy mi van ott, mert egy idős bácsi, aki 72 éve dolgozik a házban, azt mondta, hogy ez a hely a második világháborúban egy légierő bázis volt, méghozzá a legtitkosabb, és hogy itt fejlesztette ki a radart egy nő!

Tele volt érdekes posztereken szépen elrendezve az információ. A radar, a repülők, a bázis miniatűrje, képek az ott dolgozókról, sok információ az egyik ott dolgozó esküvői ruhája, amiben a helyi szintén megnézhető templomban ment férjhez! Egy repülő sérült motorja, egy pilóta szemüvege, gázmaszk, a hozzá járó utasítás és nagyon érdekes volt minden.

Kiemelkedő információ volt az a vitrin, amit George Lockról állítottak össze, akiről azóta sem találok semmit. Most sikerült rátalálnom egy könyvre, amiben van egy fejezet róla, hogy végre megtudjam, hogy ki is volt ő igazán és bővebben.

Elindultunk a ház felé, megnéztük a templomot, ott talán hidegebb is volt, mint kint a szemetelő élőben a maga kis ködjével. Maga a ház egy kisebb sétára volt a bejárattól, amit egy gyalogúton kellett megtenni. A táj gyönyörű, a kiskönyv szerint Anglia egyik legszebb ember által tervezett tája. Mert igen, a házat körülvevő természetet egy ember tervezte és kiviteleztette.

Ha ház nem bővelkedik a bútorokban, csak egy könyvespolc sor és egy rakás porcelán maradt. Ennek az az oka, hogy ennek a háznak a történelme a leggazdagabb azok közül, hol valaha voltunk. Vagy legalábbis úgy tűnik. A világháború után, amiben a Coventry 10. grófja meghalt, és sosem tért vissza a házba, a család kisebb házba költözött. A bútorokat, amiket nem vittek el, azokat eladták. A könyveket hasonlóképpen. A házat ezután 3 évig nem tudták eladni, és lebontani olcsóbb lett volna, mint fenntartani. Amikor a gróf és egy másik örökös meghalt, még halál adót is kellett fizetniük, mintha nem lenne elég a veszteség a fiad elvesztése, és a kenyérkereső kiesése, még büntetést is kellett fizetni utánuk!

A ház egyébként nyárilaknak készült, Gróf George William egyébként Londonban pezsgő társasági életet élt első feleségével, aki nagyon szerette a londoni bálokat. A Gróf még festményt is festetett, hogy kitegye a Londoni lakásába és mutogathassa a bálokon, hogyan fog kinézni a nyári lakja. Első felesége pedig csinos, szép asszony volt és rengeteg fehérítő sminket használ, ami ólmot tartalmazott. A kisfokú ólom mérgezése pedig zöldutat engedett a tuberkulózisának, ami a halálát okozta.

Mellesleg a Gróf és a felesége nem voltak felhőtlen viszonyban. A gróf már a mézeshetek alatt a vacsora asztal körül kergette feleségét egy szalvétával, hogy letörölje a rúzst a szájáról.

Következő feleségével azonban leköltöztek Londonból a Croome házba, és itt rengeteg növény dédelgetve éltek, ugyanis második felesége szerette a növényeket.

Miután arra az elhatározásra jutottak, hogy lebontatják a házat, a New Yorki Metropolitan múzeum megvásárolta a díszes mennyezetet és a kandallót. Abban nem vagyok biztos, hogy a falikárpitot is ekkor vették-e meg, vagy azt korábban adta el a család. Állítólag az egyik fiú megszállott szerencsejátékos volt, és adósságba verte a családot.

Azonban mindezek után a házat mégsem bontották le, hanem iskolának vették meg. Szerencsénk volt találkozni valakivel, aki itt járt iskolába, jobban mondva itt élt. Iskolaként ugyanis állami gondozott gyerekekkel foglalkoztak, akiket apácák "tanítottak". A 72 éves bácsi azt mesélte, hogy ő azért került ide, mert az apja nem volt annyira jó ember és habár nem mondta, de arra következtetek, hogy verte. Rideg emberként jellemezte. Azt mondta, hogy sok autista és ADHDs gyerek is került be, és nyilván azokat gyakran meg is büntették, akik nem tudtak egyhelyben megülni vagy nyugton lenni.

Elmesélte, hogy az első napján egy fiú a lépcsőn ült, és ő szólongatta, köszönt neki. De az nem szólt vissza.

Az apácákról azt mesélte, hogy nem bántak jól velük. Hogy korábban más helyeken is volt iskolában, de ez volt a legrosszabb és hogy semmit nem tanítottak, nagyon gyenge volt a tanítás, mert semmit nem néztek ki belőlük. Nem messze volt egy rendes iskola, ahol jókat tanultak, de nem vizsgázhattak, így habár tudással, de bizonyíték nélkül kerültek ki a nagyvilágba. Ő személy szerint egy gyakornokság útján tanult építőmunkásnak, majd egyre többet tanult másoktól és céget alapított, ami jól is ment. Boldog családi élete van a feleségével és a gyerekeivel, unokákkal.

Egy gyerekkori emléket is elmesélt, amikor beszöktek a barátaival a gyümölcsösbe, és ettek 1-1 almát a földről, de neki bűntudata lett és elment a papnak gyónni. Azt hiszem ez egy hétfői napon történt, mire szerdán behívták és az egyik apáca vonalzóval verte szét a kezét a lopásért és azt mondta neki, hogy valaki meglátta. Csak felnőttfejjel jött rá, hogy hazudott az apáca, mert a testvérétől hallotta, a paptól.

Érdekes volt a mai nap, jó történeteket hallottunk. A valamikori ebédlő külön felkeltette a figyelmem a szokatlan színes mintázataival. Az önkéntes elmesélte, hogy ezek a minták nem voltak ilyen színesek, de a Hare Krisna hívők laktak pár évig a házban és ez volt a fő fogadószobájuk. Ők festették be a mintákat olyanra. Mellesleg izgalmas és friss volt az a szoba a szokatlan színeivel.

Nagyon jól éreztem ma magam, még néhány új könyvre is szert tettem. A teázás sem maradt ki, és az időjárás sem szegte kedvünket.